Kádár János külpolitikája: a Szovjetunióhoz való feltétlen lojalitás, és a reviziós lehetőségek teljes mellőzése...

Kádár diplomáciáját a Szovjetuniónak való teljes megfelelés jellemezte. Ahogy 1918-1919-ben másképpen alakulhatott volna a történelem, úgy Kádár idejében is felmerül a kérdés, hogyha egy hazájához hű politikus lett volna Magyarország élén, akkor mennyiben alakul másképp hazánk sorsa, és különösen az ország határvonalai - ugyanis a történelem Kádárnak több lehetőséget is felkínált az elrabolt magyar területeink visszaszerzésére. Kádár azonban jó kommunistaként, és gyakorlott hazaárulóként sorra lemondott a felkínált lehetőségekről.

1964-ben Hruscsov felkínálta Kádárnak Kárpátalját (erről részletesebben itt írtunk)

Hruscsov, a Kreml teljhatalmú uraként 1964 nyarán felvetette Kádár Jánosnak: ha úgy gondolja, fogadja be a kárpátaljai magyarságot s az általa lakott terület egy részét. Egy Hruscsov-Kádár találkozó alkalmával az orosz elnök felkínálta Kádárnak Beregszászt és környékét, a jelenlévők elmondása alapján úgy fogalmazott: „Beregszász olyan szegény járás, nekünk igazán nem is kell. Tartsunk a hovatartozásról népszavazást, az ott lakók úgyis megszavazzák”. Kun Miklós, Széchenyi-díjas történész, egyetemi tanár, Szovjetunió- és Oroszország-szakértő elmondása alapján Kádár cinikusan meg is jegyezte a szovjet államfőnek, hogy inkább Baskíriát adja át nekünk.

Hruscsov azt üzente Kádárnak: Egyesüljetek Kárpátaljával!

Egy 1964. augusztusi jegyzőkönyv szerint Hruscsov a szovjet pártvezetés tagjainak az alábbiakat mondta: "Százhúszezer magyarunk van. Mondjuk azt, hogy itt ez a százhúszezer magyar, és mi népszavazás útján rendezni kívánjuk a kérdést, az ő kívánságuknak megfelelően. (...) Jó lenne odaadni őket. Ez semmi problémát nem jelent. Viszont kolosszális hasznot hozhat.". A jegyzőkönyvek szerint Hruscsov még szerződésbe is foglalta volna a területátadást.

A történet hátterében – bármennyire furcsa is az első hallásra- a szovjet-kínai határviták álltak. Ennek kapcsán hivatkozott ugyanis arra Hruscsov, hogy máshol is léteznek vitás határkérdések, mint például Magyarország és Románia között, Erdély hovatartozása okán. Ekkor vetette fel Hruscsov, hogy a Szovjetunió területén, a Kárpátalján is él mintegy 120 ezer magyar, akinek a problémáját meg lehetne oldani azzal, hogy átadják a területet a magyaroknak.

Hruscsovot 1964 késő nyarán elég komolyan foglalkoztatta Kárpátalja visszaadásának terve. "Ha véghezvisszük, az a románokat is érintheti. De nem baj. Az igazság legyen igazság. Ez mindenkire érvényes", mondta bizalmasainak, akik azonban sajnos néhány hét múlva drámai körülmények között leváltották őt.

1968-ban újabb revíziós lehetőség pottyant Kádár ölébe: szovjet segítséggel visszaszerezhettük volna a Felvidék déli, magyarlakta területeit 

Az 1960-as években a csehszlovák politika váratlan fordulatot vett, bekövetkezett az enyhülés korszaka, forradalmi szelek fújtak. A szlovák Dubcek által „emberarcú szocializmusnak” titulált rendszer lazított az egypártrendszer szigorán, szabad választásokat ígért, és a kommunista párton kívüli erőket is megpróbálta bevonni a közéletbe. 1968 során eltűnt a cenzúra szellemi nyomása, miközben a gazdaságban nyugati mintájú reformokat vezettek be, és bátortalan kísérletet tettek a piacgazdaság elveinek alkalmazására. Bár a népszerűtlen Novotny után Dubcek reformjai komoly támogatást hoztak a kommunista pártnak, Brezsnyev szovjet pártfőtitkár, és a szomszédos Lengyelország és az NDK vezetői mégis attól tartottak, hogy a „prágai tavasz” az 1956-os magyarországi eseményekhez hasonló következménnyel jár majd. A csehszlovákiai fejlemények azért is aggasztóak voltak, mert 1968 nyarára a tömegek szemmel látható módon gyorsítani akarták a demokratikus átalakulást, miközben egyre hangosabbak lettek a szovjetellenes hangok. Márpedig a Szovjetunió ezt nem nézhette tétlenül. Csehszlovákiát meg kellett büntetni.

30 évvel az 1. bécsi döntés után a magyarság ismét várta a magyarlakta részek hazatérését (1938-as plakát)

Bár Kádár - ahelyett, hogy kihasználta volna az alkalmat, hogy a szovjetek meg akarják büntetni a csehszlovákokat, és legalább autonómiát kért volna a dél-felvidéki magyarok számára - többször is kísérletet tett a szovjet és a csehszlovák fél kibékítésére, ám nem járt sikerrel. 1968. augusztus 20-án i a Varsói Szerződés tagállamai – köztük Magyarország is – inváziót indítottak Csehszlovákia ellen, miután az Alexander Dubcek pártfőtitkár által meghirdetett reformok nyomán úgy tűnt, a közép-európai állam megpróbál kiszakadni a szocialista blokkból.

A csalódott felvidéki magyarok falfirkákon üzentek a magyar katonáknak...

1968-ban a megromlott csehszlovák-szovjet viszony és a magyar katonák csehszlovákiai jelenléte kiváló alkalmat biztosított a revízióra, de legalábbis az autonómia kiharcolására a felvidéki magyarok számára. A magyar belügyminisztériumi jelentésekben is megjelent a Trianon és a revízió direkt említése. 1968-ban a felvidéki kocsmákban és boltokban irredenta dalok csendültek fel, a magyarok várták a csehszlovák megszállás alóli felszabadulást. Több helyütt revízionista feliratok fogadták a magyar katonákat, az egyik ilyen például a "Hitler 1938, Brezsnyev 1968." - hatalmas nagy betűkkel írt felirat volt, mely a 30 évvel korábbi 1. bécsi döntésre utalva várta a magyarlakta részek hazatérését.

Kádár János diplomáciai „eredményei” - a megalkuvó politikának köszönhetően mindenhol romlott a határon túli magyarok helyzete

A szomszédos országok támogatásának megszerzését szolgálta Kádár látogatása Romániában 1958 februárjában és Münnich Ferenc miniszterelnöké Csehszlovákiában 1958 decemberében. Tárgyalásaik során a magyar vezetők nemcsak arról biztosították román és csehszlovák partnereiket, hogy Magyarországnak semmiféle területi követelése nincs velük szemben, hanem arról is, hogy a román, illetve a csehszlovák nemzetiségi politikát megfelelőnek tartják, és hogy az ottani magyarság helyzetének ügyét Magyarország a két ország belügyének tekinti. Ennek következménye mindkét országban a magyar kisebbség helyzetének romlása lett. 

Az oktatás „szocialista patriotizmusának” erősítésére hivatkozva Csehszlovákiában ezt követően kezdték összevonni a magyar és a szlovák tannyelvű iskolákat, Romániában pedig 1959 márciusában egyesítették a magyar tannyelvű kolozsvári Bolyai Egyetemet a román tannyelvű Babes Egyetemmel. Az 1960-ban életbe léptetett új csehszlovák alkotmány számos más magyarellenes diszkriminációnak is a jogi alapjává vált. A szlovákiai közigazgatási egységeket ennek alapján alakították át úgy, hogy a magyarok egy-két körzettől eltekintve mindenütt kisebbségbe kerültek, és ugyancsak erre hivatkozva váltották fel a nemzetiségeket kollektívumként felfogó addigi politikát az egyéni jogokat hangsúlyozó megközelítéssel.

Kádár, a Szovjetunió hőse

A szomszédos szocialista országok és néhány harmadik világbeli állam rokonszenvénél természetesen sokkal fontosabb volt a Szovjetunió bizalma és támogatása, amelynek Kádár a hatalmát köszönhette, és amelytől a jövője is függött. 1957 novemberében Kádár részt vett Moszkvában a világ kommunista és munkáspártjainak kongresszusán. Hruscsov ezt többek között azért hívta össze, hogy a magyarországi intervenció miatt megromlott megítélésén javítson. A rendezvény fontos eleme volt Kádár beszéde, amely igazolta a szovjet beavatkozást. A következő évben, 1958 áprilisában Hruscsov látogatott Magyarországra. A szovjet pártvezér és kísérete keresztül-kasul járta az országot, és beszédeiben mindenütt azt hangsúlyozta, hogy a szovjet hadsereg nem azért avatkozott be az „eseményekbe” 1956-ban, hogy Magyarországot meghódítsa, hanem azért, hogy „megsegítse”. Emellett elismeréssel szólt a gazdaság gyors helyreállításáról, és dicsérte vendéglátóját.

Kádár lehetett volna "Magyarország hőse" is, de helyette a Szovjetuniót választotta

 

A személyes kapcsolat Hruscsov és Kádár között a továbbiakban is szívélyes maradt. Kádár egyetlen lehetőséget sem hagyott ki „Magyarország nagy barátja”, Hruscsov érdemeinek a méltatására, és a szovjet vezető is jól érezte magát magyar választottjának a társaságában. 1959-ben Hruscsov kétszer is járt Magyarországon, majd 1960-ban a Baltika fedélzetén együtt utazott Kádárral New Yorkba az ENSZ ülésszakára. 

1963 júliusában, a nyugati világ elismerésének kezdetét jelentő nevezetes ENSZ-határozat után is  találkoztak, amikor Kádár hosszabb utazást tett a Szovjetunióban. Ott-tartózkodása alatt jelent meg a Kreml „Nyílt levél a kínai elvtársakhoz” című dokumentuma, amely a két ország közötti régi ellentét elmélyülését és nyíltabbá válását jelezte. A szocialista államok vezetői közül Kádár ezt elsőként kommentálta, és ahogy várható volt, megbélyegezte a kínaiakat. A Kína és Magyarország közötti kereskedelmi kapcsolatok ezt követően minimálisra szűkültek, és az ösztöndíjas diákokat 1966-ban kölcsönösen hazahívták. Kádár János feltétlen lojalitását Hruscsov 1964 tavaszán, amikor ismét Magyarországra látogatott, azzal ismerte el, hogy a „Szovjetunió Hőse” kitüntetést adományozta a magyar vezetőnek.

 

Kádár külpolitikájának alapelve mindvégig a Szovjetunió iránti lojalitás és a szovjet irányvonalhoz való feltétlen alkalmazkodás maradt. Ez fejeződött ki többek között abban, hogy 1967-ben, az izraeli-arab úgynevezett hatnapos háború idején Magyarország – Romániától eltérően – a Szovjetunióval és a tömb többi országával együtt megszakította a diplomáciai kapcsolatokat Izraellel. 1968-ban Kádár újabb bizonyítékát adta lojalitásának. Bár rokonszenvezett a reformkommunista csehszlovák vezetőkkel, sőt még a Prága és Moszkva közötti közvetítéssel is megpróbálkozott, végső döntése – ismét a román vezetőktől eltérően – a Csehszlovákia elleni intervencióhoz való csatlakozás lett. 

Világosan láthatjuk, hogy egy idegen szívű, idegen érdekeket kiszolgáló politikus mindig előbb fogja teljesíteni megbízói elvárásait, mint a haza érdekeit nézni. Soha többé kommunizmus! Soha többé ilyen vezetőket!

Budapest, 2021.04.18., Magyarok az Igazságért - MI