Hogyan térhet haza az egész Felvidék? - A terület ismét a Szent Korona Országainak része lehet?

Felvidéken a helyzet elkeserítő! - gyakran halljuk a felvidéki magyaroktól, vagy a sorsukat jobban ismerőktől ezt a helyzetértékelést. Azonban mi valamiért mégis bizakodóak vagyunk. Hogy mi ennek az oka, azt az alábbiak szerint lehetne összefoglalni.

100 évvel ezelőtt, 1920-ban a Felvidék területén a szlovákok kisebbségben voltak

Az elcsatolt területen a szlovákok a lakosság 48,2 %-át tették csak ki. A 3.518.000 fős összlakosságból 1.695.000 fő volt szlovák, 433.000 fő ruszin, 260.000 német, és 1.066.000 fő, azaz minden harmadik felvidéki magyar volt.

Egy igazságos határvonal - a Felvidék, déli harmada (narancssárgával meghúzva, 1920-as etnikai térkép szerint)

André Tardieu, a volt, háromszoros francia miniszterelnök mondta azt, hogy "azért nem lehetett a magyaroktól elszakított Felvidéken népszavazást tartani, mert akkor nem jött volna létre Csehszlovákia a lakosság ellenszavazata következtében.". Ezt az első csehszlovák miniszterelnök Tomas Garrigue Masaryk is tudta, és el is ismerte: "Választanunk kellett Csehszlovákia megteremtése vagy a népszavazás között."

Ha 1920-ban népszavazásra került volna sor, akkor a teljes Felvidék ma is Magyarországhoz tartozna, ugyanis a magyarok mellett nemcsak a magyarbarát ruszinok és németek, de az ekkor még többségében magyarbarát szlovákok is az Anyaországhoz való tartozás mellett tették volna le voksukat.

Nagyszüleink idejében már sikerült! 1938-ban - még ha csak néhány évre is, de - visszatért a Dél-Felvidék magyarlakta területe

Az első bécsi döntés 1938. november 2-án született Magyarország és Csehszlovákia határvitáját rendezte, az etnikai elveket figyelembe véve a lehető legigazságosabb határvonalat húzta meg a két ország között. Az első bécsi döntés alapján Csehszlovákia 11.927 km2-t adott vissza Magyarországnak 1.041.401 lakossal (1938.12.15.), akik közül 84.4% magyar, 11,9 % szlovák anyanyelvűnek vallotta magát. A visszatért terület akkori népességéből 91,4% tudott magyarul.

Az első bécsi döntésnek köszönhetően visszatért a közel 85 %-ban magyaroklakta Dél-Felvidék

Mindössze 85 ezer szlovák került át a magyar oldalra és mintegy 67 ezer magyar maradt a szlovák oldalon, illetve a Szlovákiánál maradt 89 000 főnyi zsidóság többsége is magyar anyanyelvűnek vallotta magát (így mintegy 156 ezer magyar jelentette a szórványmagyarságot).

Az 1939. március 14-én kikiáltott, 37.352,9 km2 területű „független” szlovák állam 2.655.053 főnyi népességének 86,2%-a szlovák, 5 %-a német, 2,9 %-a zsidó, 2,4 %-a ruszin, 1,8 %-a magyar, 1,4 %-a cigány nemzetiségűnek számított. 

Ahogyan az északi határvonalat 1920-ban meg kellett volna húzni, és ahogyan az északi határnak húzódnia kellene ma is...

A felvidéki magyarok által lakott részek hazatérését az országgyűlés törvénybe is foglalta, erről az 1938/XXXIV.törvénycikk „a Magyar Szent Koronához visszacsatolt felvidéki területeknek az országgal egyesítéséről” rendelkezett. Részlet a törvénycikkből: „A magyar törvényhozás mélységes áhítattal ad hálát az isteni Gondviselésnek, hogy az elszakított Felvidék egy része húsz évi távollét, szenvedés és az idegen uralommal szemben kifejtett hősies ellenállás után visszatér a Magyar Szent Korona testébe. A magyar haza bensőséges örömmel üdvözli és a szerető anya meleg gondoskodásával öleli keblére sokat szenvedett visszatérő véreit.”

Reméljük, Isten segedelmével, legalább az első bécsi döntés szerinti magyaroklakta sáv hazatérhet, és hamarosan ismét hatályba tudjuk léptetni ezt a korábbi törvényt!

Hogy lehetséges mégis az, hogy ma többségében szlovákok élnek a Felvidéken?

Ennek több oka is van. Az egyik az etnikai arányok erőszakos megváltoztatása, amit kitelepítésekkel, internáló táborokkal, a magyarok lemészárlásával, vagy elüldözésével értek el. Emellett a szlovákok által alkalmazott másik módszer az erőszakos asszimiláció, a nemzeti kisebbségek megbélyegezése, anyanyelvüknek, tanulási és nemzetiségi lehetőségeiknek korlátozása. Ezek mellett a statisztikák és a népszámlálások évtizedes elcsalásával is tudják demoralizálni a felvidéki  nemzetiségeket. 

A népszámlálások szerint, míg 1920-ban a Felvidék lakosságának egyharmada magyar volt, addigra ma azt látjuk, hogy a magyarok száma már csak a lakosság körülbelül 10 %-át teszi ki. Vajon mi történhetett? 

A Felvidéken 80 éve még minden harmadik ember magyar volt, ma már csak minden tizedik...

1918 és 1924 között 106.841 magyar menekült el a csehszlovák fennhatóság alá került területekről a megcsonkított, trianoni Magyarországra, ugyanakkor hozzávetőleg 70.000 cseh (főleg katona, közalkal­mazott, tőkés stb.) költözött 1918-1921 között az elmenekült felvidéki magyarok helyére. A helyben maradt, szülőföldjéről el sem mozdult közel 34 ezer magyartól (1921-ben: 13.414 főtől, 1930-ban: 20.349 főtől) megtagadták a csehszlovák állampolgárságot, így külföldinek vagy hontalannak számítottak.

Az oktatás és kultúra terén látványosan megnyilvánuló, erőltetett "csehszlovákosításon" kívül a szociális csábítás, a politikai nyomás és a statisztikai manipulációk, a népszámlálásoknál tapasztalható súlyos visszaélések is hozzájárultak ahhoz, hogy a magyarként összeírtak száma és aránya drasztikusan csökkent. 

1918 után már állami eszközökkel is támogatott, erőltetett elszlovákosodás révén - a szlovákok száma és aránya - az erőszakos asszimilációnak, áttelepítéseknek, és a statisztikák elcsalásának is köszönhetően - 1930-ban már meghaladta a 2,2 milliót, illetve a 68%-ot. 

Edvard Beneš 1945-ben a Beneš-dekrétumokkal kijelölte a Szlovákiában ma is tartó irányt: "Ezután a háború után szó sem lehet az első világháború utánihoz hasonló kisebbségi jogokról ebben az államban. Miután megbüntettük az államellenes bűnözőket, a németek és magyarok nagy részének el kell hagynia Csehszlovákiát. Ez a határozott álláspontunk… A mieink nem élhetnek együtt a németekkel és a magyarokkal a szülőföldünkön."

A magyarok tízezreinek kitelepítése, marhavagonokban...

Embertelen kitelepítések: Csehszlovákia kikiáltása után körülbelül 3,5 millió német élt a teljes országban, főként a cseh és morva Szudéta-vidéken, de a Felvidéken is életek körülbelül 200 ezren. Közülük az 1945 májusától augusztusig tartó csehszlovákiai "wilde Vertreibung" (csehül divoky odsun - vad kiűzés) keretében 750 ezer főt, az 1946–1948 közötti marhavagonokba zsúfolt transzfer során pedig 2-2,2 millió németet telepítettek Németország amerikai, brit és szovjet zónáiba.

A második világháborút követően az úgynevezett „reszlovakizáció” keretében 326 679 magyar személynek kellett szlováknak nyilvánítania magát, hogy visszakaphassa állampolgárságát és elkobzott tulajdonát. 

A felvidéki magyarok és németek sorsa sok esetben az internálótáborokba való elhurcolás, vagy a kegyetlen lemészárlás volt. A világháborút követően 1945-ben a csehszlovák katonák Pozsonyligetfaluban a becslések szerint valószínűleg több ezer magyar és német embert, nőket és férfiakat vegyesen, de időseket és még csecsemő korú gyermekeket is mészároltak le. 1945 júniusában a csehországi Prerov határában 265, bányászmunkákról hazafelé tartó németet és magyart, köztük 71 gyermeket végeztek ki egy éjszaka leforgása alatt. "A végrehajtást a Benes-dekrétumokra hivatkozva Karol Pazúr, a csehszlovák hadsereg 17-ik gyalogezred vizsgálótisztje és a pozsonyi Bedrich Smetana, eredeti nevén Friedrich Smitzer ideológiai tiszt rendelte el azután, hogy a családokat megfosztották értékeiktől" - idézte fel a tragédiát Dunajszky Géza közíró.

Isten veled hazánk! - írták az embertelen körülmények között, szülőföldjükről eltávolított magyarok

Az 1945. április 5-én közzétett kassai kormányprogram szerint sokakat megfosztottak állampolgárságuktól, és egyszerűen csak átzavartak a határon, továbbá mintegy 40-45 ezer magyart pedig az elnéptelenedett, cseh Szudéta-vidékre vittek el, elcsehesíteni. 1947. április 12-én a csehszlovák kormány megkezdi a nem "reszlovakizálódott" magyarok deportálását. A telepítések legfőbb célja a közel száz százalékos magyar többségű dél-felvidéki tömb megbontása volt. 1945 és 1948 között újabb 100-120 ezer magyart sikerült kitelepíteniük a Felvidékről.

Ha a fenti számokat összeadjuk, akkor körülbelül 600 ezer magyar erőszakos eltávolításával és asszimilálásával számolhatunk. Ha ehhez hozzávesszük az 1920 után elcsalt statisztikákat és megmásított népszámlálásokat, akkor meg is kapjuk a mai demoralizáló számokat. Amire nehéz szavakat találni, de az biztos, hogy mindenféle olyan nemzetközi szerződésbe ütközik, amit Csehszlovákia, és Szlovákia, valamint Magyarország aláírtak, márpedig a nemzetközi jog szerint ezért Szlovákiának felelnie kell!

Hogyan lett 100 év alatt 1,6 millióból 4,3 millió szlovák?

Ennyire szapora nemzet lenne a szlovák? Vagy csak ennyire sikeres asszimilációs, és nemzetállami politikát folytatnak? Az igazság a hatékony asszimilációs politikájukban, illetve a statisztikák sikeres meghamisításában, és a magyarok "reszlovakizálásában" rejlik.

Nézzünk egy példát! Az 1930-as években Kassán a hivatalos statisztikák szerint a város lakosságának 15-20%-a volt magyar; ennek ellenére azonban a választásokon a magyar pártok a szavazatok 35-45%-át kapták meg a városban... Ebből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy valójában csak minden 2-3. magyar merte magát magyarnak vallani.

Vessünk egy pillantást a hivatalos szlovák statisztikai adatokra is: A szlovák népszámlás szerint 1921-ben Szlovákiában a szlovák népesség 1 952 866 főre, 66 %-ra növekedett. Nem aprózták el! Mindössze egyetlen év alatt 48,2 %-ról, 66 %-ra javítottak. Újabb 9 év alatt, az 1930-as második csehszlovák népszámlálás úgy találta, hogy a szlovákok már 2 224 983-an vannak, ami ugye 68,4 %. Az 1941-es csehszlovák népszámlálás alapján a mostani Szlovákia területére mért, összevetett és kiszámított adatok szerint 2 385 552 szlovák ember élt a Felvidéken, ami 67, 4 %-a az összlakosságnak. A szlovák népszaporulatnak jól jött a II. világháború is, ha hihetünk a számoknak... Ugyanis 1941-1950 között kilenc év alatt 2 982 524 szlovák lett belőlük, ami Szlovákia össznépességének 86,6 %-a. Ha igaz, akkor az 1919-1950 közötti 30 év alatt a szlovák nemzet létszáma majdnem megkétszereződött! Hogyan lehetséges ez Európában, ahol ezt a teljesítményt egyetlenegy nép sem érte el, vagy haladta meg?! Újabb 30 év alatt, 1980-ra már 4 321 139 szlovákot vettek számba Szlovákiában, ami akkor 86,6 %-a volt az államuk lakosságának. Ki hiszi ezt el?

Beneš emlékirataiban foglalja össze a szlovákok tényekkel való kapcsolatát: "Mivel láttam a veszélyeket, Párizsban egyedül láttam hozzá a jövő békéjének megalkotásához. Majdnem mindent improvizálva források és bibliográfia nélkül készítettem."

Az 1930-as népszámláláson a Felvidéken összesen 717 ezer ember vallotta magát magyarnak, de 1938-ban csak a Felvidék körülbelül egyharmadát kitevő Magyarországhoz hazatért déli részen közel 880 ezer magyar embert számoltak össze.

Példának okáért álljon itt a 2011-es és a 2021-es népszámlálás eredménye, miközben 2011-ben Szlovákia lakosságának 8,5 %-át (kb. 458 ezer fő) tették ki a magyarok, addig 2021-ben a felnőtt lakosság 12 %-a (kb. 655 ezer fő) jelölte meg a magyar nemzetiséget. Márpedig 10 év alatt nem nőhetett ennyivel a magyarok száma.

Az egyéb kisebbségekről nem is beszélve... a 2011-es népszámlálás jól szemlélteti, hogy míg 105 ezer ember vallotta magát cigánynak, addig a valós adatok szerint legalább 3-szor annyian vannak, de egyes becslések szerint számuk elérheti az 500.000 főt is. Ennyire hihetünk a szlovák népszámlálási adatoknak!

Akkor mégis hányan lehetnek a valójában szlovákok? Ehhez segítségül hívjuk Magyarország népesedési mutatóit, és a lehető legoptimistábban számolunk a szlovákok számára maximális részlehajlással: Míg Magyarország lakossága 1920-ban 7.987.000 fő volt, addig 1980-ban, amikor a legtöbben voltunk a csonka országban, akkor 10.790.000 fő volt hazánk lakossága. A kettő közötti különbséget nézve kijelenthetjük, hogy a lakosság száma 134 %-os növekedést ért el. Ha az 1920-as szlovák számot nézzük, és feltételezzük, hogy valójában a szlovák körülbelül ugyanolyan népesedési rátát produkáltak, mint hazánk, akkor arra jutunk, hogy a legoptimistább becslés szerint is körülbelül 2,5 millió fő (1.695.000*1,34 = 2.271.300) lehet a szlovákok száma, azaz lényegében ma is a Felvidéken élők körülbelül 50 %-a. Tehát különbséget kell tennünk a valóban szlovákok és a magukat szlováknak vallók között.

Rejtőzködő, potenciális magyarok (remagyarizáció?)

A Felvidéken sok magyar szlovákosodott el, viszont Dél-Szlovákiában sok szlovák beszél kiválóan magyarul, részlegesen elmagyarosodva a magyar közösségben. A szlovákiai lakosság legalább 15-20 %-ának mindkét, vagy egyik szülője magyar, a lakosság további 30-40 %-ának pedig vannak magyar felmenői, sokan 1/4-ed, 1/8-ad, 1/16-od, 1/32-ed részben magyarok.

Ezt bizonyítandó: Szlovákiában a leggyakoribb családnevek többségében is rendre mind magyarok. Horváth, Varga, Tóth, Nagy, Baláž, Molnár, Szabó, Balog, Lukáč, Novák, Kovács, Kollár, Hudák, Németh, Kováčik, Oláh, Farkaš, Gábor, Lakatoš, Kiss... A 30 leggyakoribb szlovák családnevet összevetve a 100 leggyakoribb magyar családnévvel, megállapíthatjuk, hogy a 30-ból 15 név egyértelműen magyar eredetű (ebből 12 a leggyakoribb magyar családnevek között is megtalálható), míg további 10 elszlovákosodott, vagy szlovák formában írott magyar név (amikből 6 szintén benne van a leggyakoribb magyar családnevek között). Tehát a 30-ból 25 családnév magyar eredetű, vagy kötődésű, ebből arra következtethetünk, hogy "reszlovakizált", elszlovákosított magyarokról van szó, akiknek a felmenőik feltehetően szép számban magyarok.

Az általunk csak "Felvidéki ébredés"-nek nevezett folyamat, nem is tűnik annyira elvetélt víziónak. Ennek a lényege az, hogy a felvidéki magyarság mellett a szlovákság egy jelentős része ráeszmélhet arra, hogy neki is vannak magyar felmenői, ha pedig ez megtörténik, akkor sokkal nyitottabbak és elfogadóbbak lesznek a szlovákok a magyarokkal szemben, sokan pedig akár egyenesen két nemzetiségűnek is vallhatják magukat. Főleg ha Szlovákiában beindulna egy családfa-kutatási folyamat, akkor a társadalom egy jelentős része, felismerve magyar felmenőit, válhat  magyarbaráttá, sőt egyenesen magyarrá!

Erre van már példa is! Egy szlovák muzeológusnő, Zuzana Falathová egyik nagyszülője magyar volt, ám erről ő 20 esztendőn keresztül mit sem tudott, hiszen nagyszülei, és szülei is csak szlovákul beszéltek mindig is. "A család aranyosmaródi ágából származó Benkovics Károly például Budapesten volt főerdőmérnöki tanácsos. Nagyszombatban születtem, Farkashidán nevelkedtem – nagypapám még magyar gimnáziumba járt Érsekújváron, sőt az ő nagyszülei nem is tudtak szlovákul. Én meg nem hallottam magyar szót a családban. De a párom, aki magyar, mondta, hogy ez egyáltalán nem ritka itt, a Felvidéken." - nyilatkozta a Magyar Hírlapnak a muzeológusnő. Az igazságkereséshez magyar párja adta meg a kezdőlökést, mára eljutott oda, hogy ma már magát magyarnak vallja, nevét Falath Zsuzsannaként használja, és azt állítja, hogy "az igazság egyértelműen a magyaroké".

Zuzana Falathová (a kép forrása: a muzeulógusnő hivatalos facebook oldala)

Zuzana Falathová példája ad reményt arra, hogy igen is lehetséges, hogy a "tót atyafiak" ismét magyarbaráttá válhassanak, és idővel - akár a közös történelemnek, és gyökereknek köszönhetően ismét a magyarokkal együtt, egy országon belül, - a Szent Korona országainak részeként élhessenek.

Ha sikerülne a Felvidéken széles körben kutatni a lakosság családfáját, esetleg elvégeznének egy teljes népességre nézve reprezentatív genetikai kutatást, akkor elég sokan eszmélhetnének magyar barátságra vagy (legalább részbeni) magyar öntudatra! Emellett szorgalmazni kellene egy magyar-szlovák történészekből álló bizottság létrehozását a közös történelmünk kimondására, és az objektív történelmi tények megállapítására. Ha ez megtörténne, idővel talán a szlovákok is belátnák, hogy nemcsak a múltunk, de a jövőnk is közös kell legyen!

A Felvidéknek idővel haza kell térnie!



Budapest, 2021.04.22, Magyarok az Igazságért - MI