Az erdélyi románok is unják már Bukarestet - Erdély elszakadása csak idő kérdése!

"Ha a magyarok nem lettek volna, Erdély sem létezne." 

Sabin Gherman, román publicista még tizenkilenc évvel ezelőtt írta meg a legendás, “Elegem van Romániából, Erdélyemet akarom!” című kiáltványát, aminek köszönhetően azóta is a fősodratú bukaresti média és politika fő hazaárulója, és persze a magyarok, meg egyre több valóban erdélyi identitással bíró román kedvence.

Igazságos osztozkodás

"Romániának esély volt az Erdéllyel való egyesülés, hogy megtanuljon valamit annak szervezettségéből, értékrendszeréből. Nem így történt.", írja Sabin, majd folytatja: "Tele van a hócipőm Miticával, a széltolással, a cigánykodással, ami hozzátapad ehhez az országnévhez, hogy Románia.... Nem tanultak semmit a magyaroktól, nem tanultak semmit az osztrákoktól, nem tanultak semmit a németektől. Túl hamar tértek át a furculitionról a „Román zászlóaljak, törjetek át a Kárpatokon”-ra. Meglehet, ezért is van az, hogy Erdély legvitézebb „védelmezői” a Kárpátokon túl (szerk.: román szempontból nézve írja, vagyis Erdélyben) születtek. Lehet, ezért is ér véget Európa valahol Brassó mellett. Ott ér véget Erdély is." - akkor a kolozsvári televíziónál dolgozó újságíró ezekkel az 1998. szeptember 6-ai mondataival jói dőre kiírta magát a román közéletből. 

Sabin Gherman, Erdély-párti román publicista

Gherman a Sapientia Erdélyi Magyar Egyetem hallgatói önkormányzatának meghívására tartott előadáson  beszólt az erdélyi autonómia-petíciót egy mozdulattal szőnyeg alá söprő Klaus Iohannis elnöknek is: “lesújtó, hogy az államfőnek el kell magyarázni, mi fán terem az önrendelkezés”. Rámutatott arra is, hogy a román politikai elit évek óta a decentralizációról, a régiók nagyobb önállóságáról beszél, ám amikor ezt valahol meg is akarják valósítani, azt az “ország egysége elleni támadásként” értelmezik és elutasítják.

Érdekes, hogy követendő példaként nem is a baszkföldi, vagy a dél-tiroli autonómiát hozta fel (nyilván tudva, hogy ezeket a modelleket Bukarest soha nem fogadná el), hanem a lengyel vajdaságok rendszerét, amelyben sokkal nagyobb szerepe van a helyi szintű döntéshozatalnak. A többek közt Székelyföldet is feldaraboló “fejlesztési régiókat” súlyos tévútnak tartja, mert azok határait a történelmi hagyományokat semmibe véve “úgy húzták meg, mint az afrikai gyarmatokét".

A transzilvanista publicista sokszor le is tagja románságát: „Torkig vagyok azzal, hogy szégyelljem magam. Éppen ezért nyugati barátaimnak azt mondom, hogy Erdélyből való vagyok. Más országból. Altra paese. Other country. L’autre pays.”

Gherman úgy véli, Erdélyben nincs külön magyar autonomista ügy, és román autonomista ügy. Az önrendelkezést csak összefogva lehet kiharcolni. Szerinte a “románok ezer éves elnyomása” hamis legenda. Rámutatott, hogy a két legnagyobb parasztfelkelést két magyar, Budai Nagy Antal és Dózsa György vezette. "Ha a románok olyan brutálisan el voltak nyomva a középkorban, miért nem ők lázadtak fel?" – teszi fel a román fősodor számára kényelmetlen kérdést.

Ám az igazi atombombát akkor dobta le, amikor Székelyföldről beszélt. Elmondta, hogy, amikor egy alkalommal a családjával Tusványosra utaztak, a fia megkérdezte tőle: "Apa, átmentünk másik országba? Itt minden olyan tiszta és rendezett!". Gherman nem tudja elképzelni Erdélyt magyarok nélkül. Sőt, szerinte a régió szellemiségének igazi letéteményesei ők. "Ha a magyarok nem lettek volna, ma Erdély sem létezne."

A kép kiválóan szemlélteti, hogyha Kolozsvárról kitöröljük a magyarokat, akkor a városban szinte semmi sem marad, ugyanis az épületek többségét a Magyar Királyság idejében, magyarok építették

Az erdélyi románok is unják már Bukarestet

Hogyha valaha is el fog szakadni Erdély Romániától, az nem a magyarok, nem a szászok, nem az oroszok, nem az amerikaiak vagy ez Európai Unió miatt fog történni. Akik meg fogják elégelni a bukaresti vezetést, azok épp az erdélyi románok lesznek. - írja cikkében

Ștefan Ciocan, román újságíró.

Egy évszázada erőlködik Bukarest, hogy Erdélyt, a Bánátot, a Partiumot és Máramarost lezüllessze a Kárpátokon túli területek szintjére. Ebben az Európában egyedülálló multikulturális térben folyton elhintették a magyarok és a románok közti ellenségeskedést, erőltették a kisebbségek asszimilációját, kiárusították a szászokat és a zsidókat, és igyekeztek folyton bomlasztani az autentikus erdélyi értékeket. A görög katolikus papokat kommunista börtönökbe zárták és megkínozták, attól függetlenül, hogy az Erdélyi Iskola korifeusainak szellemi követői voltak, a román kultúra kútfői, akiknek szelleméből a Kárpátokon túliak is bőven táplálkoztak. Erdély szellemét egy olyan „Bukarest” börtönözte be és ítélte halálra, amely képtelen volt elfogadni azt a sokszínűséget és intézményesített autonómiát, amely a Balkánon ismeretlen. "Csak egy magyarázata lehet a Regát erdélyi asszimilációs politikája eredménytelenségének. Ez egy történelmi törvényszerűségből fakad, amely szerint a magasabb rendű civilizációk mindig magukba olvasztják a fejletlenebbeket, s ez fordítva sosem lehet érvényes." - írja a szerző. Az első egyetemet a magyarok 1581-ben alapították Kolozsváron. A Regátban csak 279 év múlva, történetesen Jászvásáron pedig csak 1860-ban létesítették az első egyetemet - tudjuk meg a román szerzőtől.

A Magyar Királyság, majd az Osztrák-Magyar Monarchia adminisztrációk által létrehozott jogi intézményeket (többek között a telekkönyveket) sem lehet kitörölni a "nagy román egyesülés" előtti időkből. Nem is beszélve azokról a városokról, várakról és várkastélyokról, amelyeket a magyar kormányzat, vagy éppenséggel az osztrák–magyar adminisztráció építtetett, s amelyek annyira különböznek az olténiai vagy moldvai mezővárosoktól. Erdély évszázadokkal előzte meg civilizációban és kultúrában a Regátot - vonja le a következtetést a publicista.

Ma is helytálló Constantin Noica megállapítása: „Politikai értelemben Erdély egyesült ugyan Romániával, de spirituálisan soha.”

Az erdélyi régió kulturális, vallási, és nemzetiségi értékeinek védelme Románia fennhatósága alatt nem biztosított, a megmaradást csak a magyarok tudják garantálni, Erdély csak Magyarországhoz tartozva tudta, és tudja megőrizni sokszínűségét.

• 
  

Smaranda Enache: "Az én lelkemben is lakozik egy magyar"

Erdélyi román, római katolikus, nő és Marosvásárhelyen született - így jellemzi magát Smaranda Enache, aki egész életében a kisebbségvédelem érdekében dolgozott. Bölcsesség, nyugalom, határozottság, őszinteség, szeretet sugárzik belőle, és nem mellesleg gyönyörűen beszéli a magyar nyelvet.

Férjével, Szokoly Elekkel, akinek állítása szerint köszönhető, hogy az ő lelkében is lakozik egy magyar.

Sokat tett a kisebbségvédelem terén a Pro Europa Liga, erdélyi emberjogi és kisebbségvédő civil szervezet által is. Nagyon érdekes, hogy bár erdélyi román, több korábbi interjúban is megemlíti, hogy sokszor ő is kisebbségben érezte magát Erdélyben. Megtudhatjuk, hogy többek között székely felmenői is vannak: "Több nemzetiséghez, felekezethez, anyanyelvhez, régióhoz tartozunk. Egy olyan erdélyi család vagyunk, amelyhez az Enache név moldvai beütésként jön, ugyanis édesapám édesapja moldvai ortodox származású tanítóként került Erdélybe. Apám részéről dominánsan görög katolikus románok voltak a felmenőim, anyám részéről viszont mócok és székelyek.

Gyermekkoromban Alvincen két-három nyelven beszéltek. Szászrégenben, ahol középiskolába jártam, három párhuzamos nyelven tanítottak: románul, magyarul és németül. Erős zsidó közösség is élt ott, jól ismertük a hagyományaikat. A családi házunk a roma negyed közvetlen szomszédságában volt. Mindez hozzájárult ahhoz, hogy ne érezzem magam többséginek. A románok közt is a kisebbséghez tartozom, mert van magyar felmenőm is, az anyai dédnagyapám székelyföldi származású volt."

Egy interjújából megtudhatjuk: "Bár sosem jártam magyar iskolába, érdekelt a magyar kultúra, hiszen része az erdélyi identitásomnak. A bukaresti egyetemen is a magyart választottam mellékszaknak, és ezáltal még közelebb kerültem a magyar kultúrához, és végigszenvedtem magyar kollegáimmal, barátaimmal a Ceaușescu-diktatúra asszimilációs politikáját, azokat az abszurdumokat, amikor a magyar nyelvű sajtóban nem lehetett magyarul megnevezni egy helységet vagy folyót. Fiatal tanárként a marosvásárhelyi Építészeti Líceumban nekem is el kellett kísérnem a tanítványaimat az Adrian Păunescu-féle Cenaclu Flacăra valamelyik megnyilvánulására, ahol náci és magyarellenes hangulat uralkodott."

Smaranda Enache, székely és román népviseletben, 1961-ben

Románia nagykövete volt Finnországban és Észtországban is. Elmondása alapján akkoriban Romániával szemben nagyon sok fenntartása volt a finneknek, "ők nagyon érzékenyek a kisebbségi politika terén, és mivel a finnugor népcsoporthoz tartoznak ők is, a magyarok jogai, azok tiszteletben tartása különösen érdekelte őket".
"Ahányszor részt vettem a svéd nyelv napján, azt láttam, hogy Martti Ahtisaari, az akkori finn elnök svédül beszélt a svéd nyelv fontosságáról. Finnország kétnyelvű ország, és bár a svéd ajkúak csupán 6 százalékban élnek az országban, minden kétnyelvű. Ha befolyásos politikus lettem volna, ezt a kétnyelvű modellt honosítottam volna meg itthon. Ha mindenki értené a másik nyelvét, másképpen gondolkodnánk sok mindenről. Ez nem utópia. A finneknél azt is megtanultam, hogy az embernek nem kell nacionalistának lennie ahhoz, hogy szeresse a hazáját, náluk fontosabb a hazafiság. A finnek hazafiak, és nem nacionalisták. Én egy ilyen Erdélyről, egy ilyen Romániáról álmodtam, amelyet tisztelhetne a világ, amely jó irányban fejlődik, és ahol a román nép szeretettel tud együtt élni magyarokkal, németekkel, örményekkel, zsidókkal, romákkal, minden nemzetiséggel, és sose kérdőjelezi meg jogaiknak a legitimitását."

Az autonómia megvalósulhat! - ha Erdély hazatér Magyarországhoz, akkor a dél-erdélyi területen kialakítható egy 3 hivatalos nyelvű (magyar, román, német) autonóm régió, ahol tényleg biztosítva is vannak a kisebbségi jogok.


Budapest, 2021.03.20., Magyarok az Igazságért - MI