Tudta, hogy volt már székelyföldi magyar autonómia? 17 évig működött, 1952 és 1968 között, de Ceaușescu bedarálta...

Az első világháborút lezáró békefolyamat Erdélyt, így vele Székelyföldet is elszakította Magyarországtól, és Románia fennhatósága alá rendelte, ugyanakkor a nemzetközi jog alanyának ismerte el a székely népet az erdélyi szászokkal együtt.  Kevesen tudják, talán még sok Székelyföldön élő sem, de Székelyföldön már volt autonómia 17 esztendeig. 

Sztálin ajándéka a magyaroknak

1945 után átalakult Kelet- és Közép-Európa, a Szovjetunió hálói szép lassan elkezdték átszőni Európa ezen szegletét, így Romániát is. 1952-ben szovjet parancsra létrejött a székelyföldi Magyar Autonóm Tartomány. Létét az újonnan elfogadott román alkotmány szavatolta. Sztálin addig nem volt hajlandó rábólintani az új román alkotmányra, amíg az elő nem írta a magyarok számára az autonóm tartomány létrehozását. 

A Magyar Autonóm Tartomány és a Maros-Magyar Autonóm Tartomány határai, és időszakai

A vezető román politikusoknak nem állt szándékában a magyar autonómia létrehozása, annak ellenére, hogy az 1919. december 9-én a Szövet­séges és Társult Főhatalmak és Románia között létrejött Párizsi Kisebbségi Szerződés 11. szakasza előírta: Románia az erdélyi székely és szász közületeknek a román állam ellenőrzése mellett vallási és tanügyi kérdésekben helyi önkormányzatot engedélyez. A korban az autónómiát úgy nevezték, hogy az "Sztálin ajándéka a magyaroknak".

Az egész annyira szovjet ötlet volt, hogy valójában a helyi magyar politikusok sem tartották reálisnak, hogy küzdjenek érte, Rákosinak és a magyar államnak szintén nem volt köze az egészhez. Különben is, 1948 után a magyar-román határt, ha fizikailag vasfüggöny nem is volt rajta, gyakorlatilag lezárták, Erdély és Magyarország között megszűnt a közlekedés. Bár a II. világháború utáni párizsi béketárgyalásokon a magyar küldöttség felvetette a székelyek autonómiát, ezt akkor a románok heves tiltakozására lesöpörték az asztalról, és a trianoni határok enélkül álltak helyre.

1950-ben szovjet nyomásra közigazgatási reformokat hajtottak végre Romániában. A négy székely megyét (Háromszék, Csík, Udvarhely, Maros) két nagyobb közigazgatási egységhez csatolták, Sztálin tartományhoz, melynek székhelye Brassó (1950-től: Sztálinváros) és Maros tartományhoz (székhelye Marosvásárhely). Sztálin tartományban a magyarok aránya 62 % volt (32 % román és 5 % német mellett), míg Maros tartományban 54 %-os magyar többség volt. Bár a jelentősebb magyar többségű Sztálin tartományban a vezető párttisztségek többségét románok töltötték be, Maros tartományban a pártfunkcionáriusok majd kétharmadát magyarok alkották.

A magyar autonóm terület megalapítására vonatkozó ötlet Moszkvából érkezett. 1951 májusában a bukaresti szovjet nagykövetség tudatta a román vezetéssel, hogy hamarosan két szakértő érkezik Romániába, akik az ország közigazgatási beosztását fogják tanulmányozni. A szovjet tanácsadókat legfőképp az érdekelte, figyelembe vették-e Bukarestben a nemzetiségi szempontokat az új közigazgatási rendszer megalkotásakor. A két szovjet szakértő, P. Arhipov és P. Tumanov végül „Feljegyzés egy Erdélyben létrehozandó autonóm tartományról” címmel készített memorandumot. A szerzők szerint, abból a tényből kiindulva, hogy Románia soknemzetiségű állam, s hogy Sztálin és Maros tartományok számos járásában egy tömbben él a magyarság, kívánatos egy erdélyi magyar autonóm terület létrehozása. A szovjet szakértők két tervezetet is elkészítettek a leendő magyar autonóm tartomány határait illetően. Az egyik – végül megvalósuló – tervezet szerint a végül Marosvásárhely központtal megvalósuló erdélyi magyar autonóm terület nyolc járást (Csík, Udvarhely, Sepsi, Rákos, Gyergyó, Kézdi, Erdőszentgyörgy, Marosvásárhely) foglalna magában (összesen 612 ezer fővel, 79 %-os magyar többséggel).

A második változat szerint a magyar autonómia területe kiterjedt volna az erdélyi Mezőségre is, és az akkor még magyar többségű Kolozsvár lett volna a központja. Igaz, e változat szerint a 900 ezer lakosnak csak 60 %-a lett volna magyar nemzetiségű.

Az új román alkotmány változatai körüli vita 1951 végén és 1952 első felében zajlott Bukarestben és Moszkvában, azt viszont a rendelkezésre álló dokumentumok alapján nem lehet egészen pontosan megállapítani, hogy személyesen Sztálin milyen szerepet játszott a magyar autonómia létrehozásában. Mindenestre  a Moszkva által is jóváhagyott végleges alkotmánytervezet 1952 júliusában került Bukarestbe, s ez már tartalmazta a magyar autonómia megalapítására vonatkozó kitételeket. A romániai Magyar Autonóm Tartományt végül 1952 szeptemberében hozták létre.

Székelyföldi „kis magyar világ” 1952-1968 között – az autonómia valósága

1952. szeptember 21-én létrehozták a Székelyföld nagyobbik részét magába foglaló Magyar Autonóm Tartományt Marosvásárhely székhellyel, ahol a magyarság száma meghaladta a 564 000-et (76,9%). A 13 500 km²-es területen létrejött autonóm tartományban a székelyföldi magyarok jogai jobban érvényesülhettek, mint Erdély egyéb területein élő magyaroké, de a MAT területén kívüli erdélyi területeken gőzerővel folyt az asszimiláció. A MAT létét ürügyként használva, a szórványban élő magyarságtól megtagadták az alapvető jogokat (például, anyanyelvhasználat az oktatás, bíráskodás, közigazgatás terén), és ez súlyosan érintette a Székelyföldön kívül eső magyar „mikro-régiókat”. Ez volt az erdélyi gettósítás.

Valójában magyar autonóm tartomány Romániában 1952-1968 között volt (a képen a tartomány 1952-1960 közötti határai láthatóak)

A hivatalos nyelv a román és a magyar volt. A tartomány területe 13 550 km², településszerkezetét tekintve 12 város (közte egy tartományi, 11 rajoni jogú), 226 község és 659 falu alkotta magába foglalva a Székelyföld nagy részét. Lakossága 731 387 fő volt, melyből 565 510 fő (77,3%) magyar, arányuk a tíz rajonból nyolcban erős magyar többséget mutatott ki, kettőben pedig román többséget. Az 1956-os népszámlálás szerint a lakosság 77,3%-a volt magyar, 20,1% román, 1,5% roma, 0,4% német és 0,4% zsidó.

Az 1948. január 25-én tartott népszámlálás adatai szerint a négy székely megyének (Maros, Udvarhely, Csík és Háromszék) összesen 740 381 lakosa volt. Udvarhelyen 97,3%, Háromszéken 87,7%, Csíkban pedig 86,9%-os volt a magyar anyanyelvűek aránya. A Mezőség felé terjedő, közel 330 ezres összlakosságú Maros megyében a magyarok csekély többségben voltak (50,8%).

A tartományban a közigazgatás magyar nyelvű volt (sőt a gyakorlatban a román nyelvűség egyértelműen háttérbe szorult), magyarok voltak a végrehajtók és a helyi vezetők (Kovács István személyében még a Securitate tartományi vezetője is magyar volt).

A román kommunisták retorikája eleinte viszonylag magyarbarát volt (ezzel el is érték, hogy a magyarok jelentős arányban szavaztak a baloldalra az átmenet éveiben), de a románosítás már így is előrehaladt, amikor a Szovjetunió beavatkozott – több szempontból a magyar kisebbség mellett. A magyar autonómia megvalósítását, az ötletet eleinte bojkottálni akaró román politikusok ellenében a szovjetek adták parancsba, kint szövegezték meg a törvénytervezetet is.

Bár a szó mai értelmében nem tekinthető autonómiának, de mégis többletjogokat kaptak az itt élők, és ami a legfontosabb magyar volt. A helyi vezetők 80 százaléka magyar volt, a magyar nyelv a gyakorlatban elsőbbséget élvezett a románnal szemben, ekkor jött létre magyar nyelvű színház és sok más kulturális intézmény is.

Bár volt olyan korábbi tervezet, amiben az autonómia még nagyobb lett volna, és magába foglalta volna Kolozsvárt is, a legnagyobb magyar város végül kimaradt – komoly érdekkülönbség is lett ebből a kolozsvári és a marosvásárhelyi magyar elitek között.

Románia 1952-ben elfogadott alkotmányával ismételten megerősítette a székely nép nemzetközi jogalanyiságát, létrehozva Székelyföld területén a Magyar Autonóm Tartományt: “a Román Népköztársaságban biztosított a közigazgatási-területi autonómia a magyar lakosságnak a székely rajonokban, ahol az egy tömbben él”. A tartomány közigazgatási alegységei a “székely rajonok” nagyjából a székely székek területeit fedték le.

A helyzet azonban messze nem volt ideális, és gyorsan rosszabbra fordult. A fő váltás 1956-hoz kötődik: nálunk alig ismert, hogy a magyar forradalom milyen tömeges megtorlással és kegyetlen retorziókkal járt Romániában is. A forradalmi szolidaritási akciók miatt, vagy pusztán koncepciós alapon közel 50 embert végeztek ki ekkor Romániában, és tízezres nagyságrendben zártak börtönbe másokat – a Regátban még többeket, mint Erdélyben. Ezután már nem volt szabad arról beszélni, hogy Románia többnemzetiségű ország, megszüntették a kolozsvári Bolyai Egyetem önállóságát is, a „magyar sovinizmusra” hivatkozva ekkor kezdték teljesen kivéreztetni a Magyar Autonóm Tartományt.A MAT-ot 1960-ban átalakították, a határait is megváltoztatva magyarlakta területeket vettek ki belőle, és románokat tettek a részévé. Bár ekkor még Gheorghiu-Dej volt hatalmon, a magyar autonómia elleni politika fő alakja már ekkor is Ceaușescu volt.

Az 1958-as szovjet csapatkivonás pedig már egyre egyértelműbb politikai függetlenséget jelentett Moszkvától. Ezért szinte lehetetlen lett volna fenntartani a MAT működését. Utólag visszatekintve: a MAT nagy szerepet játszott a sajátos székely/magyar identitástudat megőrzésében, fenntartva egy sajátos kulturális közeget.

52 évvel ezelőtt, 1968. február 16-án szüntette meg Nicolae Ceausescu román kommunista diktátor a Székelyföld területének nagy részét magába foglaló Maros Magyar Autonóm Tartományt, a jogfosztó intézkedés sajnos Magyarország és a nemzetközi emberjogi szervezetek közömbössége mellett született. Ezen a napon fogadta el ugyanis az akkori Nagy Nemzetgyűlés a megyerendszert meghonosító törvényt, mely ma is érvényes. Mintegy kijátszva ezzel az addig járó autonómiát, és kisebbségi jogokat. A megyerendszert ötven évvel ezelőtt létrehozó, jogfosztó törvény kimondja, hogy a megyék a földrajzi, gazdasági, társadalmi, etnikai körülmények figyelembevételével jönnek létre, tekintettel a lakosság kulturális kapcsolataira és hagyományaira. Azonban ez csak részben igaz, mert jó indokot szolgáltatott az autonómia eltörlésére.

A MAT nem meríti ki a mai értelemben vett autonómia fogalmat, nem egy önálló, külön entitású, közigazgatású területet jelentett, viszont akkoriban sokan mégis pozitív értékű hívó szónak tartották, hiszen alig telt el tíz év a második bécsi döntés területmódosításai óta. 

A korban sokan az autonóm tartományban látták a székelyföldi magyarság megmaradását, mint tömbmagyarság, mert a MAT-ban működő oktatási és kulturális intézmények, színházak, művelődési házak és néptánc csoportok kiemelkedő szerepet játszottak az archaikus székely identitástudat megőrzésében. Ugyanakkor a MAT létrehozása teljesítette Marosvásárhelynek a kulturális-gazdasági központ szerep iránti vágyát, mert ezen időszak alatt olyan fejlett, modern kinézetű „nagyvárossá” kezdett átalakulni, mint az akkortájt példaként emlegetett és irigyelt Kolozsvár.

A Székely Nemzeti Tanács 2018. február 12-én közleményben kérte a Román államot, hogy: „A székelység, tudatában annak, hogy a székely nép a nemzetközi jog alanya, ismerve a területi autonómiák európai gyakorlatát és Románia nemzetközi kötelezettségvállalásait, a székelyek népszavazáson kifejezett akaratára, és 63 székely önkormányzat határozataira alapozva, nem mond le Székelyföld területi autonómiájáról, ezzel egy olyan jog helyreállítását kéri, amelyet a román állam korábban már elismert”. 

Románia makacsul elutasítja a közösségi jogokról szóló vitát, a többség-kisebbség együttélés elemeinek rögzítését. A magyar autonómia ügye azóta is (1989 előtt, illetve a román pártoknál többnyire azóta is), vagy olyan örök utópia és kötelező retorikai elem a romániai magyar politika számára, aminek megvalósításához a székelyföldi magyarság semmivel nem került közelebb a rendszerváltás óta.

A helyzetet rontja, hogy Románia lakosságának a zöme az 1960 óta eltelt több, mint 50 év alatt nem is hallott arról, hogy a kommunizmus legkeményebb éveiben - még 52 évvel azelőtt - területi autonómia és „kis magyar világ” létezett a Székelyföldön.

Beszéljünk hát róla, ismertessük meg az emberekkel, az erdélyiekkel, hogy a román jogrendben is volt már előzménye a magyar autonómiának, aminek jogfolytonossága - akár az uniós jogszervezetek segítségét is igénybe véve - visszaállítható.

Székelyföldi magyar autonómiát! Igazságot a magyaroknak!

Budapest, 2020.11.24., Bálint József, Magyarok az Igazságért - MI